Harc a foci edzésekért, és egy kis baleset
(Kristen)
A másnap reggelt kicsit késésben kezdtük. Ugyan is, mind a hármunkat a nappalink kanapéján ért utol az álom. Az én álmom kissé érdekesnek tűnt számomra.
*Egy gyönyörű hegyvidéki kis faházban találtam magamat, a csajokkal és egy pár ismeretlen lánnyal – fiúkkal. De egyedül csak is Sissy, Sarah és Lana arcát láttam tisztán. Mindannyian boldogan vetettük bele magunkat a hó csatázásba, amit a faházikó előtt rendeztünk. Majd, mikor mi csajok egymás után ostoroztok a fiúkat a hógolyóval, hirtelen két kar ragadott magához. Kivel a hirtelen lendület miatt, hátra estünk. Nem lepődtem meg a lefogóm kilétén. Tudtam ki ő. Az ő illatát több ezer ember közül is felismerném. Hagytam, hogy a karjaival maga felé fordítson. Hogy aztán mosolyogva egymás tekintetébe révedjünk…*
Egyedül csak is a két gyönyörű szürkés – kék szempár, maradt meg bennem élénken róla. Steven óta, egyetlen egy férfi iránt se éreztem olyan vonzalmat, vágyat, mint az álmaimban szereplő férfi iránt.
Nem! Nem és nem! Számomra nincs esély egy új, és boldog szerelemre! Ha lehetne is rá esélyem, akkor se akarnám ezt! Az én szerelmem egyedül is csak Stev-é. Senki másé!
Próbáltam kiűzni az álmot a fejemből, ahogyan azt is, hogy valaha is fogok –e majd szerelemből szeretni egy férfit. Erre a döntésemre, pont kapóra jött Sarah siettetős hangja. Miszerint:
- Kris, gyerünk már! Azonnal vegyél egy gyors zuhanyt! Nem akarok már rögtön a második nap elkésni. Még akkor sem, ha utálok korán kelni.
- Jó – jó, már itt sem vagyok! –emeltem fel a kezeimet védekezésszerűen. Majd úgy tettem, ahogyan barátnőm óhajtotta…
***
A suliba érve, Sissyvel az öltöző felé vettük az irányt, míg Sarah a művészeti terembe. Sarahnak mondhatni, nagy tehetsége van a rajzoláshoz és a festéshez egyaránt.
Beérve az öltözőbe, szerencsénkre még minden lány a felszerelését öltötte magára. Így fellélegezetten, foglalhattunk helyet a sarokban lévő üres padon. Elővéve a felszerelésünket, kezdtünk neki mi is az öltözködésnek. Egy egyszerű rövid kék nadrágot, és egy szürke pólót vettem fel, melynek az alját, a derekam egyik oldalára csomóztam fel – ez a felszerelés összeállítás mindenkinek kötelező volt, legyen szó lányokról vagy akár a fiúkról -. Majd egy fekete con verse csukába bújtam bele. A hajamat pedig lófarokba kötöttem. Épp hogy végeztem az átöltözéssel, amikor is meghallottuk a sípsüvítő hangját, amely a tornateremből szűrődött ki. Értve a jelzést, egyesével vonultunk be a terembe, ahol a fiúkkal egyetemben Mr. Pattinson már csak ránk várt. Kin egy szürke melegítő nadrág és a miénkhez hasonlót póló volt, amely a mellkasára tapadva, kissé kiegyensúlyozta az izmaimat. Ami feltehetőleg a sok sportolásnak köszönhető. A sötétszőke haja, ahogyan tegnap is, most is enyhén kócosan állt. Alapjából véve, vagy ahogyan Sarah szavaival éljek: A szexi pasik kategóriába tartozik. Hiszen melyik lánynak – nőnek, tetszene ő? De, mind minden bizonnyal van egy gyönyörű barátnője/felesége, aki oda haza várja. Vagy kitudja. De ez engem mért is érdekel? Hiszen, egyáltalán nem tűnik nekem, szimpatikusnak ez a barom.
- Még ma belekezd a futásba, vagy külön kérvényt kell benyújtanom annak érdekében, hogy lélekben is részt vegyen az órámon, s nem csak testben, Mrs. Stewart? – hallottam meg a hangját.
- Nos, a külön kérvényt szívesen meg hallgatnám. De mivel félő, hogy úgy is elunnám magam, így inkább futnék TANÁRÚR! – Az utolsó szót, hangsúlyozottan emeltem ki.
Majd, mielőtt bármit is mondhatott volna, bekapcsolódtam Sissy mellé a futásba. Ami mondjuk eléggé jól is esett. Már rég futottam. Régebben minden reggel és este, a környékünkön futottam. De ma már nem csináltam ezt. Azt hiszem, vissza fogok szokni a napi futásokhoz.
- Rendben. Most egy kis bemelegítést csináljunk! –adta ki az első feladatott Tanár úr! Amit mi jó tanulókhoz híven teljesítettünk is.
- Oké. Most szeretném, ha mindenki úgy, mint a tegnapi napon, leülne. –kérte, majd folytatta tovább a mondandóját. Amire most kivételesen én is figyeltem. – Mint, ahogyan említettem a tegnapi napon, lesznek versenyek, amiben a mi iskolánk is részt fog venni. Ezért csapatokra foglak majd titeket osztani, abba a kategóriába, amelyben jók vagytok. Csak, hogy abba a kategóriában tudjak nektek edzéseket tartani. Szeretném, hogyha mindenki együttműködne velem, minden könyörgés nélkül. –itt egy pillanatra rám pillantott, mintha direkt nekem intézte volna a szavait. – Lehet röplabdára, kosárra-versenyre jelentkezni lányoknak és fiúknak egyaránt.
- Tanár úr, és a foci? –hallatott a kérdés a fiúktól.
Amire, aztán én is kíváncsi voltam. A röplabdázást ki nem állhatom, a kosár még az, úgy ahogyan el is megy, de a szívem leginkább a focihoz húz. A fociban mindig is jó voltam. Lehetséges, hogy azért mert kislány korom óta Sarah-val és Lana-val, mindig a környékbéli fiúkkal fociztunk?!
Hogy ki is az a Lana? Nos, ő vele alkottuk mi a hármas triót, egészen két évvel ezelőttiig. Ő New Yorkba költözött a családjával. De, a kapcsolatot természetesen tartjuk egymással. Ami, úgy ahogy a hiányát feledteti velünk.
- Természetesen foci meccsmérkőzésekre is jelentkezhettek fiúk. –válaszolta.
- S miért pont csak a fiúk? –szólaltam meg. Mire ő döbbenten emelte rám a tekintetét.
- Mivel ez fiús sportág, ezért csak ő nekik ajánlottam. –rendezte arcvonását, miközben válaszolt a kérdésemre.
- Értem. Ezek szerint nekünk, lányoknak a foci kilőve? –húztam fel a szemöldökömet kérdőn, majd tovább folytattam. -S mi van akkor, ha valaki közülünk focizni szeretne?
- Na, még csak az kell, hogy a lányok is focizzanak! –jelentette ki az egyik fiú fintorogva, azt hiszem Josh-nak hívják. Aki biztos, hogy nem lesz a szívem csücske.
- Mert? Talán félsz, hogy mi jobban tudunk focizni, mint ti? –intéztem felé a kérdésem.
- Ch… hát hogyne. Csak is. Nézd, hogy megijedtem. –húzta össze magát, nevetve. –Ez a sportág nem csajoknak való.
- Azt te csak hiszed. Ha nem tudnád, van női focimérkőzések is. Nem, de bár tanár úr?
- De.
- Na, hallod? Akkor miért ne játszhatnánk mi is?
- Inkább röplabdázzál, vagy kosaraz. A focit pedig hagyd ránk, fiúkra. –köpte felém a szavait.
- Csak szeretnéd. –vágtam vissza, majd Mr. Pattinson felé fordultam. –Én a focira jelentkeznék. Már, ha nincs ellene semmi kifogása, azok alapján, amit az előbb hallottunk.
Ő nem szólt semmit, csak némán hallgatott. Majd, pár perc fáziskéséssel újra megszólalt.
- Miért nem akar röplabdázni, avagy kosarazni? –fordult felém.
- Mert… mert, én focizni szeretnék.
- Hm… rendben.
- Hogy mi? Tanár úr, ne már! – szólalt meg kétségbeesetten Josh.
Kire, vigyorogva mosolyogtam.
- De csak egy feltétellel, engedélyezem azt, hogy te is részt vehess az edzéseken. –vágott közbe, mielőtt megszólalhattam volna.
- He? –fordultam visszafelé, meghökkenve.
- Azaz pontosabban most már két feltételem van.
Mi a fészkes fenéért akar nekem ez itt feltételeket szabni?!
- És, mi lenne az? –a kíváncsiságom azonban gyorsabb volt, mint a felháborodásom.
- Mellette röplabdáznod kell. –jelentette ki.
Tényleg jól hallottam azt, amit mondott? Vagy már hallucinálok is? Még csak az kéne, hogy én röplabdázzak! Cöh… nah, azt már nem.
- Eszem ágában sincs! –mondtam határozottan. – Akkor, inkább lecserélem a tornaórát, valami másra!
- De miért?
- Mert, nem és kész!
- Rendben. Ha nem, hát nem! –gondolkozó arcot vágott, egy pár percre, majd újra megszólalt. – Akkor, kosaraz!
- Oké. A kosár az jöhet. –mondtam, bólogatva.
- Na, akkor ezt is megtárgyaltuk… Folytassuk akkor egy kis kargyakorlatokkal.
Amint, elhangzottak a szájából a szavak, mindenki együtt kezdett el mozogni.
Miközben mi a feladatokat csináltuk, addig „Rob” –valahogy, a rendes nevén jobb őt megemlíteni, mint a vezetéknevén-, körbe – körbe járt közöttünk. Akinek nem volt egyenes a testtartása, annak segítő kezet nyújtott. Ezt a pompon lány tagjai, élvezettel ki is használták.
Rövid idő után, már kosárlabdákkal gyakorlatoztunk kettes párokban, szerencsémre az én párom Sissy volt, akin látszott is, hogy egész jó kosaras.
Sissyvel, hosszú percekig bírtuk úgy egymásnak magasan dobni úgy a labdát, hogy az ne essen le, amikor is hirtelen a semmiből, egy erős ütést éreztem a fejem hátsó részén. S azon nyomban éreztem, hogy a lábaim nem tudják megtartani az egyensúlyomat, s lassan kezdett előttem elsötétülni a világ…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése