A viszontlátás pillanata
Szomorú mosollyal az ajkaimon simítok végig a kicsi Ana arcán, aki fejét az utazás alatt az ölembe fekteti. Amióta ő az életem része, tudom, hogy bármi is történjék velem avagy körülöttem, ő mellettem lesz, ahogyan én is mellette leszek, amíg csak élek.
Ő belőle tudtam csak erőt meríteni arra, hogy ne hagyjam el magamat, és hogy új életet tudjak kezdeni.
Mellette minden rosszat elfelejtek arra a kis időre, amíg együtt vagyunk. Olyankor egyedül is csak az cél lebeg előttem, hogy ő boldog lehessen. És ezt a színvonalat, igyekszem is megtartani, ahogyan csak tudom.
Igaza volt Loren – nek akkor amikor azt mondta, hogy a „gyerekeinknek” a jó, amiért ők még nem tudják úgy érzékelni és felfogni azt, ami körülöttük zajlik. S ez talán így is van rendjén. Nekik még a vidámság, az öröm és szüntelen kacagások járnak, nem pedig a fájdalmas gyötrelmek, és amik velük jár: a szenvedés.
- Kérjük kedves utasainkat, hogy csatolják be, biztonsági öveiket, mert hamarosan landolunk. – gondolataimból, az egyik utaskísérő hangja térít vissza a jelenbe.
Amíg körülöttem a többi utas, a stewardess - ek kérésének tesznek eleget, addig én az ölemben édesen alvó kis angyalt, kezdem el ébresztgetni, aki a hatalmas szürkéskék szemeit álmosan nyitja ki. Miután sikerül felébresztenem őt, visszaültetem a helyére, csak hogy be tudjam csatolni az övét, ahogyan ezt nem sokkal később az enyémmel is teszem.
Nem sokkal azután, hogy mindenki bekapcsolta a biztonsági övét, a gép földet is ér. Kikapcsolva az öveinket, először kiveszem a tárolóból a válltáskámat, majd Ana-t az ölembe véve az előttünk lévő utasok után megyek.
Este lévén, kicsit hűvös az idő odakint, így Ana-t még jobban magamhoz szorítom, majd elindulunk a csomagunkért.
A bőröndjeinkre várva, két ismerősen csengő hangot hallunk meg, akik a nevünket kiáltják. Megfordulva a felénk tartó hosszú szőke hajú barátnőmet vélem felismerni, és mellette pedig a leendő sógornőjét.
Az egykor még fiatal lány helyett, egy felnőtt és gyönyörű nő áll előttem Mia Grey személyében. Hosszú gesztenyebarna haja hullámosan ejtődik a vállára, míg sötétkék szemei a viszontlátás örömétől csillognak.
Először Kate ölel magához minket. Amikor elereszt, hagyom, hogy átvegye tőlem Ana-t, az én nyakamba pedig Mia borul.
- Úgy örülök, hogy ennyi idő után újra találkozunk Ana! Sajnálom ami közted és a bátyám között történt - mondja, miközben elenged.
- Én is örülök neked Mia. – mosolygok rá kedvesen, de a mosolyom nem szívből jön.
Vajon mit mondhatott nekik ő, hogy miért szakítottunk? Mit talált ki?
- Ő, a te... ? – kérdezi vonakodó kíváncsisággal, miközben Ana és Kate párosát tünteti ki figyelemmel.
- Örökbefogadott lányom – válaszolom, megnyugtatva őt.
- Óh, én azt hittem. Kérlek ne haragudj Csak... – kér elnézést, és közben látom, amint a megfelelő szavakat keresi.
- Nincs semmi baj. Köszönöm, hogy kijöttetek elénk. – váltok témát.
- Nincs semmi baj. Köszönöm, hogy kijöttetek elénk. – váltok témát.
- Naná, hogy kijöttünk értetek. Hiszen nélküled nem is mennék férjhez! – mondja komolyan szőke hajú barátnőm, s újra magához ölel.
Miután kiölelgetjük magunkat, Ana-t és Mia-t bemutatom egymásnak, majd amikor a bőröndjeinket sikeresen átvesszük, kifele indulunk Kate kocsijához.
Nem sokkal később, amikor megérkezünk Kate –ék lakásához, amelyet még anno a távozásom előtti egy hónapban vásároltak meg nekünk a szülei. Hihetetlen számomra, hogy még mindig ebben a házban laknak, ahelyett, hogy valami egocentrikusabb, avagy nagyobb és műveltebb helyre költöztek volna már.
Amikor sikerül nagyjából berendezkednünk, a régi szobámba, Anát megfürdetem, majd miután eszik egy kis lasagne-t amelyet Mia készített el, lefektetem őt, és mindaddig az egyik kedvenc meséjét olvasom, ameddig el nem alszik. Mielőtt kilépnék a szobából, egy apró puszit nyomok a homlokára, majd csatlakozom a nappaliban borozgató barátnőmhöz, és sógornőjéhez...
Kora hajnal van, amikor felébredek, és rájövök, hogy mind a hárman a kanapé előtti perzsaszőnyegen aludtunk el, mellettünk pedig a három Rose-s üres üveg, és poharak. Mielőtt teljesen elfeküdhetnék a nyakukat a lányok, felkeltem és utána pedig Kate szobájába kísérem őket. Mikor mind a kettőjüket az ágyra fektetem, azon nyomban sikerül is visszaaludniuk.
Hitetlenkedve megrázom a fejemet, és mivel már az álom is kiment a szememből, úgy döntök, hogy veszek egy jó meleg lazító fürdőt, ahol hosszas elmélkedésemből, a mai napi hiányos ruhaviseletem ijeszt meg.
Remek. Mondhatom szép kis barátnő vagyok, ha még a ruháról is megfeledkeztem. Még is mit fogok felvenni? – korholom magam, és esek kétségbe, miközben egy lenge melegítő alsóba és felsőbe bújok bele.
Remélem Kate – nek lesz valami rám illő ruhája – ebben bízva, egy bögre meleg teával megyek az egykori szobámba, ahol az ágytól nem messze eső fotelban foglalok helyet, miután elővettem a laptopomat. Felnyitva a laptopot, mikor pár másodpercnyi idő után bekapcsolódik a gép, a leendő könyvemhez kezdek el inspirációt keresni.
Hosszas sikertelen próbálkozás után, arra a döntésre jutotok, hogy először egy szerelmes drámába kezdek bele, amelyben a fájdalom, a düh, és a szenvedés sok szerepet fog kapni. A fejemben egy félig-meddig kiötlött történet kezd kialakulni, amikor angyalkám hangjára leszek figyelmes.
Lecsukva a laptopom fedelét, amelyen az idő már reggeli nyolcat mutat lépek a vasrácsos ágyhoz, és Ana mellé ülök, aki felébredvén, az ölembe mászik, a fejét pedig a nyakamba fúrja.
- Jól aludtál, kis angyalom? – kérdezem, a hátát dörzsölgetve.
Miután kiölelgetjük magunkat, Ana-t és Mia-t bemutatom egymásnak, majd amikor a bőröndjeinket sikeresen átvesszük, kifele indulunk Kate kocsijához.
Nem sokkal később, amikor megérkezünk Kate –ék lakásához, amelyet még anno a távozásom előtti egy hónapban vásároltak meg nekünk a szülei. Hihetetlen számomra, hogy még mindig ebben a házban laknak, ahelyett, hogy valami egocentrikusabb, avagy nagyobb és műveltebb helyre költöztek volna már.
Amikor sikerül nagyjából berendezkednünk, a régi szobámba, Anát megfürdetem, majd miután eszik egy kis lasagne-t amelyet Mia készített el, lefektetem őt, és mindaddig az egyik kedvenc meséjét olvasom, ameddig el nem alszik. Mielőtt kilépnék a szobából, egy apró puszit nyomok a homlokára, majd csatlakozom a nappaliban borozgató barátnőmhöz, és sógornőjéhez...
Kora hajnal van, amikor felébredek, és rájövök, hogy mind a hárman a kanapé előtti perzsaszőnyegen aludtunk el, mellettünk pedig a három Rose-s üres üveg, és poharak. Mielőtt teljesen elfeküdhetnék a nyakukat a lányok, felkeltem és utána pedig Kate szobájába kísérem őket. Mikor mind a kettőjüket az ágyra fektetem, azon nyomban sikerül is visszaaludniuk.
Hitetlenkedve megrázom a fejemet, és mivel már az álom is kiment a szememből, úgy döntök, hogy veszek egy jó meleg lazító fürdőt, ahol hosszas elmélkedésemből, a mai napi hiányos ruhaviseletem ijeszt meg.
Remek. Mondhatom szép kis barátnő vagyok, ha még a ruháról is megfeledkeztem. Még is mit fogok felvenni? – korholom magam, és esek kétségbe, miközben egy lenge melegítő alsóba és felsőbe bújok bele.
Remélem Kate – nek lesz valami rám illő ruhája – ebben bízva, egy bögre meleg teával megyek az egykori szobámba, ahol az ágytól nem messze eső fotelban foglalok helyet, miután elővettem a laptopomat. Felnyitva a laptopot, mikor pár másodpercnyi idő után bekapcsolódik a gép, a leendő könyvemhez kezdek el inspirációt keresni.
Hosszas sikertelen próbálkozás után, arra a döntésre jutotok, hogy először egy szerelmes drámába kezdek bele, amelyben a fájdalom, a düh, és a szenvedés sok szerepet fog kapni. A fejemben egy félig-meddig kiötlött történet kezd kialakulni, amikor angyalkám hangjára leszek figyelmes.
Lecsukva a laptopom fedelét, amelyen az idő már reggeli nyolcat mutat lépek a vasrácsos ágyhoz, és Ana mellé ülök, aki felébredvén, az ölembe mászik, a fejét pedig a nyakamba fúrja.
- Jól aludtál, kis angyalom? – kérdezem, a hátát dörzsölgetve.
- Ühüm – jön is a szűkszavú felelet néhány másodperc elteltével.
Körülbelül negyed óra elteltével, még mindig az ölembe tartva Ana-t, lépek ki a szobából, és a konyha felé tartok, ahonnan finom rántotta és a frissen főtt kávé illata száll felénk. A konyhában, Mia-ra találunk rá, aki épp az asztalra leterített tányérokra szedi kis a rántottát, és a mellé kisütött szalonnát.
- Jó reggelt! – köszönök neki Ana-val, aki vidáman mosolyogva tekint ránk.
- Jó reggelt nektek is. Épp most lettem kész a reggelivel, üljetek le és egyetek – terel minket a sarokülő felé.
Kicsit nehezebben, de mégis sikerül leülnöm, Ana-val, aki most oldalra fordul az ölemben. Majd amikor Mia is helyet foglal velünk szemben, nekiállunk a reggeli elfogyasztásának. Közben pedig a lány kérésének eleget téve, röviden mesélek neki a párizsi életemről, és a munkámról.
- És, ha nem veszed tolakodásnak, megkérdezhetem, hogy a kis Ana, hogyan is került hozzád? – kérdezi meg, és amikor az arcára emelem a tekintetem, észreveszem a szemeiben a kérdésfeltétel utáni félelmet.
Nem mondom, hogy váratlanul ért ez a kérdés. Hiszen számítottam rá. Csak éppenséggel nem Ana jelenlétében. Hiába tudja ő, hogy nem én vagyok az igazi anyukája, mégsem szeretek erről beszélni olyankor, ha ő is velem van.
- Az a helyzet, hogy... – kezdenék bele a válaszféleségbe, amikor Kate toppan be a konyhába, rendkívülien kipihenten és frissen.
- Jó reggelt fiatalság! Milyen csodálatos ez a reggel. Nem igaz? – huppan le mellénk, vidáman.
Összehúzott szemöldökkel nézek rá, bármilyen rossz ómen után kajtatva. De semmi jelét sem látom annak, hogy akárcsak idegeskedne, avagy még mindig részeg lenne.
- Neked is – köszönök vissza én is, még mindig kétkedve – Hogy lehet, hogy nincs rajtad semmilyen para, avagy idegesség?
- Már miért lenne? – néz vissza rám kérdőn. – Ja, hogy az esküvői para?! – kapcsol hirtelen. – Áh, de hogy is. Sőt mi több, kiegyensúlyozottan boldognak érzem magam. Hiszen mégiscsak férjhez készülök menni. Vagy mi a szösz?! – ránt egyet a vállán.
- Hihetetlen vagy. Ugye tudod? – rázom meg a fejem, nevetve.
Nem sokkal később, a reggeli elfogyasztása után, amíg Kate letusol, és én átöltöztetem Ana –t, és magam is egy utcai ruhába bújok, addig Mia rendet tesz a konyhában utánunk. Majd amikor mindannyian útra készen állunk, lebaktatunk Kate vadonatúj fehér cabriójához, amelynek a megcsodálása után, amikor mindannyian beszállunk, Kate már indít is a Grey villába. Ugyanis az esküvőjét, Elliot-ék szüleinek hatalmas villájának a hátsó udvarában tartják.
Végül is, Kate mindig is egy szabadtéri esküvőt szeretett volna.
- Egyébként Ana, a te nyoszolyólány ruhádat a saját méreteim alapján készíttettem el – mondja hátra fordulva felém. – Bocsi, hogy nem szóltam korábban. Elfelejtettem.
- Remélem még egy és ugyanaz a ruhaméretünk. De azért, hálásan köszönöm neked, hogy nem feledkeztél meg rólam.
- Ha ezt azért mondtad mert, hogy kövérnek titulálsz engem, avagy magadat, akkor jobb ha tudod, hogy nincs igazad.
- Én semmi ilyesmit nem mondtam – védem meg magamat.
- De gondoltál rá – vágja rá.
- Lehetséges – mondom alig hallhatóan, miközben Ana –t figyelem, amint kíváncsi – fürkésző tekintettel figyeli a várost.
Amikor Kate befordul a hatalmas villa bejárati ajtó - márvány lépcsője előtt, enyhe szorongás és idegesség kerít a hatalmába. Ugyanis pillanatok avagy percek kérdése, és újra szembetalálhatom magamat „ötven árnyalattal”, azaz Christian Grey-el. Akinek a nevét, hosszú idő során, most először tudom csak kimondani magamban.
Mély lélegzetet véve, szállok ki a kocsiból, majd a magammal hozott fehér válltáskámat a vállamra kapva, fogom meg Ana kezét, akivel együtt követjük Kate-t és Mia-t, befele a villába.
A villában hatalmas felfordulás fogad minket. Mindenki sürög- forog, tálcákkal és díszítésekkel a kezükben.
Nem tudom, hogy hogyan és mikor kerültünk Ana –val a hátsó udvarra vezető teraszhoz, de a látvány azt hiszem mind a kettőnket lenyűgöz. Fehér - Orchidea virágkoszorúkkal díszített székek, és a körülöttük lévő állványok állnak. Ami mellett a fehér és a vörös rózsával futott magasodó bokrok, még szebbé teszik a kívánt hatást. Pont úgy néz ki ez az egész, ahogyan azt barátnőm megálmodta.
Megfordulva Mrs. Grey-el találom szembe magamat, aki már gyorsan az ölelésébe is von. Mivel nem akarok udvariatlan lenni, így én is viszonozom az ölelését.
- Ha a fiam meglát téged, el lesz ámulva. És talán, újra visszakapjuk majd azt a Christian-t, akit akkor láttunk, amikor ti együtt voltatok – enged el, és kedvesen rám mosolyog.
Nem tudok mit mondani erre, helyette igyekszem viszonozni a mosolyát, minden kínosság és zavartság nélkül.
- Én is örülök, hogy újra látom Greace. Hadd mutassam be önnek Ana-t, a fogadott lányomat - mutatom be neki, a mellettem álló kis szőkeséget. – Kicsim, köszönj szépen.
- Csókolom – teljesíti is a kérésemet, egy hatalmas mosollyal az arcán.
- Szervusz édesem – simít végig az arcán, kedvesen. - Óh, de édes. Kate nem is említette, hogy örökbe fogadtál egy kis lányt – néz rám, majd a kislányra hitetlenkedve.
- Igazából én kértem meg arra, hogy ne szóljon senkinek se róla – húzom el a számat kissé kínosan.
- Értem – bólint. – De azért remélem, később majd mesélsz róla.
- Rendben – egyezek bele.
Majd mint egy végszóra megjelenik Kate és Mia, mögöttük pedig Kate szülei és Mr. Grey.
- Ana kedvesem – ölelnek magukhoz Kate szülei.
Ana láttán az ő reakciójuk szintén ugyanaz, mint Greace–é. De mi másra is számíthattam volna?! De ahogyan Greace, ők is barátságosan fogadják Ana-t, aki mintegy negyedkiló felesleges teherként, bomlik le a vállamról.
Mivel alig két óra múlva egy esküvő fog lezajlani a kertben, képtelenek vagyunk a bájcsevegésünket későbbre hagyni.
Majd Mia kíséretében, a villa egyik legnagyobb szobájába megyünk, ahol minden olyan eszköz a segítségünkre akad, amelyre éppenséggel szükségünk van.
Rövidesen mindenki tündöklően és gyönyörűen áll meg a szobában lévő hatalmas tükör előtt, és utolsó simításként, mindannyian egyszerre simítunk végig a ruháinkon.
Először Kate-t figyelem meg, akin egy gyönyörű szép fehér csipkés Ruched Bodice taft váll nélküli – ujjatlan különleges menyasszonyi ruha egyike áll. A mellrészétől kezdve egészen a fodrok kezdéséig a felső részét a ruhának, Tajvan gyöngyök díszítik. A ruha alja pedig habos fűzött fodrokban ér földet. A nyakán egy Strassz, kristályos nyakláncot visel, amelyhez egy ugyan olyan fülbevalót és hajdíszt is visel, amely tökéletesen áll a fonatos kontyban álló hajához, amelyet oldalra csatolva, rózsaszín, rózsa alakú csattal tűzött fel.
- Annyira gyönyörű vagy – szólalok meg, miközben az államat barátnőm vállára teszem. De közben igyekszem visszafele pislogni a könnyeimet, hogy még véletlenül se folyjon szét a szemfestékem.
- Mindannyian azok vagyunk – mondja, és magához ölel. – Örülök, hogy itt vagy.
- Én is – mondom az igazat.
A kis érzelmi megnyilvánulásunk után, a tekintetem Mia –ra és Ana-ra esik, akik ugyanolyan ruhát viselnek, mint én. Pánt nélküli, halvány barna színű földet érő ruhában tündöklünk mind a hárman, amelyet a derék táján egy csoki barna hosszú masni fut át, amelynek a vége a ruhánk hátulján terjed szét. A ruhánk alja csakúgy mint, Kate–é, fűzött fodrokban omlik le a földig. Ékszerként Cirkónia kristályos láncot, és fülbevalót viselünk. A hajunk pedig laza loknikban omlik a vállunkra, amelyekben strassz kristályos hajdísz díszeleg.
Amikor elérkezettnek látszik az idő, elindulunk lefele a földszintre, ahonnan amikor felcsendül Wagner szimfóniája, először Ana lép ki, egy kis virágszirmokkal teli kis kosárral.
Mire mindenki feláll a helyéről, és mosolyogva nézik, amint Ana végig szórja előttünk az utat. Utána én és Mia indulunk el, és mindaddig amíg őszintén és szívből mosolygok, amíg el nem érünk az oltárnak nevezhető helyig, ahol Elliot, fehér szmoking-ban és világoskék nyakkendőben áll a pap előtt. Mögötte pedig egy számomra ismeretlen fiatal srác, és a világ légypiszkosabbul jóképű férfija áll fekete szmokingban és fekete csokornyakkendőben.
Amikor a tekintetünk összekapcsolódik, elvesztem a külvilággal a kapcsolatot, és csakis az ő hitetlenséget és örömet sugározó szürke szemeibe nézek...
Körülbelül negyed óra elteltével, még mindig az ölembe tartva Ana-t, lépek ki a szobából, és a konyha felé tartok, ahonnan finom rántotta és a frissen főtt kávé illata száll felénk. A konyhában, Mia-ra találunk rá, aki épp az asztalra leterített tányérokra szedi kis a rántottát, és a mellé kisütött szalonnát.
- Jó reggelt! – köszönök neki Ana-val, aki vidáman mosolyogva tekint ránk.
- Jó reggelt nektek is. Épp most lettem kész a reggelivel, üljetek le és egyetek – terel minket a sarokülő felé.
Kicsit nehezebben, de mégis sikerül leülnöm, Ana-val, aki most oldalra fordul az ölemben. Majd amikor Mia is helyet foglal velünk szemben, nekiállunk a reggeli elfogyasztásának. Közben pedig a lány kérésének eleget téve, röviden mesélek neki a párizsi életemről, és a munkámról.
- És, ha nem veszed tolakodásnak, megkérdezhetem, hogy a kis Ana, hogyan is került hozzád? – kérdezi meg, és amikor az arcára emelem a tekintetem, észreveszem a szemeiben a kérdésfeltétel utáni félelmet.
Nem mondom, hogy váratlanul ért ez a kérdés. Hiszen számítottam rá. Csak éppenséggel nem Ana jelenlétében. Hiába tudja ő, hogy nem én vagyok az igazi anyukája, mégsem szeretek erről beszélni olyankor, ha ő is velem van.
- Az a helyzet, hogy... – kezdenék bele a válaszféleségbe, amikor Kate toppan be a konyhába, rendkívülien kipihenten és frissen.
- Jó reggelt fiatalság! Milyen csodálatos ez a reggel. Nem igaz? – huppan le mellénk, vidáman.
Összehúzott szemöldökkel nézek rá, bármilyen rossz ómen után kajtatva. De semmi jelét sem látom annak, hogy akárcsak idegeskedne, avagy még mindig részeg lenne.
- Neked is – köszönök vissza én is, még mindig kétkedve – Hogy lehet, hogy nincs rajtad semmilyen para, avagy idegesség?
- Már miért lenne? – néz vissza rám kérdőn. – Ja, hogy az esküvői para?! – kapcsol hirtelen. – Áh, de hogy is. Sőt mi több, kiegyensúlyozottan boldognak érzem magam. Hiszen mégiscsak férjhez készülök menni. Vagy mi a szösz?! – ránt egyet a vállán.
- Hihetetlen vagy. Ugye tudod? – rázom meg a fejem, nevetve.
Nem sokkal később, a reggeli elfogyasztása után, amíg Kate letusol, és én átöltöztetem Ana –t, és magam is egy utcai ruhába bújok, addig Mia rendet tesz a konyhában utánunk. Majd amikor mindannyian útra készen állunk, lebaktatunk Kate vadonatúj fehér cabriójához, amelynek a megcsodálása után, amikor mindannyian beszállunk, Kate már indít is a Grey villába. Ugyanis az esküvőjét, Elliot-ék szüleinek hatalmas villájának a hátsó udvarában tartják.
Végül is, Kate mindig is egy szabadtéri esküvőt szeretett volna.
- Egyébként Ana, a te nyoszolyólány ruhádat a saját méreteim alapján készíttettem el – mondja hátra fordulva felém. – Bocsi, hogy nem szóltam korábban. Elfelejtettem.
- Remélem még egy és ugyanaz a ruhaméretünk. De azért, hálásan köszönöm neked, hogy nem feledkeztél meg rólam.
- Ha ezt azért mondtad mert, hogy kövérnek titulálsz engem, avagy magadat, akkor jobb ha tudod, hogy nincs igazad.
- Én semmi ilyesmit nem mondtam – védem meg magamat.
- De gondoltál rá – vágja rá.
- Lehetséges – mondom alig hallhatóan, miközben Ana –t figyelem, amint kíváncsi – fürkésző tekintettel figyeli a várost.
Amikor Kate befordul a hatalmas villa bejárati ajtó - márvány lépcsője előtt, enyhe szorongás és idegesség kerít a hatalmába. Ugyanis pillanatok avagy percek kérdése, és újra szembetalálhatom magamat „ötven árnyalattal”, azaz Christian Grey-el. Akinek a nevét, hosszú idő során, most először tudom csak kimondani magamban.
Mély lélegzetet véve, szállok ki a kocsiból, majd a magammal hozott fehér válltáskámat a vállamra kapva, fogom meg Ana kezét, akivel együtt követjük Kate-t és Mia-t, befele a villába.
A villában hatalmas felfordulás fogad minket. Mindenki sürög- forog, tálcákkal és díszítésekkel a kezükben.
Nem tudom, hogy hogyan és mikor kerültünk Ana –val a hátsó udvarra vezető teraszhoz, de a látvány azt hiszem mind a kettőnket lenyűgöz. Fehér - Orchidea virágkoszorúkkal díszített székek, és a körülöttük lévő állványok állnak. Ami mellett a fehér és a vörös rózsával futott magasodó bokrok, még szebbé teszik a kívánt hatást. Pont úgy néz ki ez az egész, ahogyan azt barátnőm megálmodta.
Megfordulva Mrs. Grey-el találom szembe magamat, aki már gyorsan az ölelésébe is von. Mivel nem akarok udvariatlan lenni, így én is viszonozom az ölelését.
- Ha a fiam meglát téged, el lesz ámulva. És talán, újra visszakapjuk majd azt a Christian-t, akit akkor láttunk, amikor ti együtt voltatok – enged el, és kedvesen rám mosolyog.
Nem tudok mit mondani erre, helyette igyekszem viszonozni a mosolyát, minden kínosság és zavartság nélkül.
- Én is örülök, hogy újra látom Greace. Hadd mutassam be önnek Ana-t, a fogadott lányomat - mutatom be neki, a mellettem álló kis szőkeséget. – Kicsim, köszönj szépen.
- Csókolom – teljesíti is a kérésemet, egy hatalmas mosollyal az arcán.
- Szervusz édesem – simít végig az arcán, kedvesen. - Óh, de édes. Kate nem is említette, hogy örökbe fogadtál egy kis lányt – néz rám, majd a kislányra hitetlenkedve.
- Igazából én kértem meg arra, hogy ne szóljon senkinek se róla – húzom el a számat kissé kínosan.
- Értem – bólint. – De azért remélem, később majd mesélsz róla.
- Rendben – egyezek bele.
Majd mint egy végszóra megjelenik Kate és Mia, mögöttük pedig Kate szülei és Mr. Grey.
- Ana kedvesem – ölelnek magukhoz Kate szülei.
Ana láttán az ő reakciójuk szintén ugyanaz, mint Greace–é. De mi másra is számíthattam volna?! De ahogyan Greace, ők is barátságosan fogadják Ana-t, aki mintegy negyedkiló felesleges teherként, bomlik le a vállamról.
Mivel alig két óra múlva egy esküvő fog lezajlani a kertben, képtelenek vagyunk a bájcsevegésünket későbbre hagyni.
Majd Mia kíséretében, a villa egyik legnagyobb szobájába megyünk, ahol minden olyan eszköz a segítségünkre akad, amelyre éppenséggel szükségünk van.
Rövidesen mindenki tündöklően és gyönyörűen áll meg a szobában lévő hatalmas tükör előtt, és utolsó simításként, mindannyian egyszerre simítunk végig a ruháinkon.
Először Kate-t figyelem meg, akin egy gyönyörű szép fehér csipkés Ruched Bodice taft váll nélküli – ujjatlan különleges menyasszonyi ruha egyike áll. A mellrészétől kezdve egészen a fodrok kezdéséig a felső részét a ruhának, Tajvan gyöngyök díszítik. A ruha alja pedig habos fűzött fodrokban ér földet. A nyakán egy Strassz, kristályos nyakláncot visel, amelyhez egy ugyan olyan fülbevalót és hajdíszt is visel, amely tökéletesen áll a fonatos kontyban álló hajához, amelyet oldalra csatolva, rózsaszín, rózsa alakú csattal tűzött fel.
- Annyira gyönyörű vagy – szólalok meg, miközben az államat barátnőm vállára teszem. De közben igyekszem visszafele pislogni a könnyeimet, hogy még véletlenül se folyjon szét a szemfestékem.
- Mindannyian azok vagyunk – mondja, és magához ölel. – Örülök, hogy itt vagy.
- Én is – mondom az igazat.
A kis érzelmi megnyilvánulásunk után, a tekintetem Mia –ra és Ana-ra esik, akik ugyanolyan ruhát viselnek, mint én. Pánt nélküli, halvány barna színű földet érő ruhában tündöklünk mind a hárman, amelyet a derék táján egy csoki barna hosszú masni fut át, amelynek a vége a ruhánk hátulján terjed szét. A ruhánk alja csakúgy mint, Kate–é, fűzött fodrokban omlik le a földig. Ékszerként Cirkónia kristályos láncot, és fülbevalót viselünk. A hajunk pedig laza loknikban omlik a vállunkra, amelyekben strassz kristályos hajdísz díszeleg.
Amikor elérkezettnek látszik az idő, elindulunk lefele a földszintre, ahonnan amikor felcsendül Wagner szimfóniája, először Ana lép ki, egy kis virágszirmokkal teli kis kosárral.
Mire mindenki feláll a helyéről, és mosolyogva nézik, amint Ana végig szórja előttünk az utat. Utána én és Mia indulunk el, és mindaddig amíg őszintén és szívből mosolygok, amíg el nem érünk az oltárnak nevezhető helyig, ahol Elliot, fehér szmoking-ban és világoskék nyakkendőben áll a pap előtt. Mögötte pedig egy számomra ismeretlen fiatal srác, és a világ légypiszkosabbul jóképű férfija áll fekete szmokingban és fekete csokornyakkendőben.
Amikor a tekintetünk összekapcsolódik, elvesztem a külvilággal a kapcsolatot, és csakis az ő hitetlenséget és örömet sugározó szürke szemeibe nézek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése