[Rentai Renáta]
Egy
hónappal később…
Azt hiszem, ha hirdetnének egy olyan
versenyt, hogy ki tud többet sírni, akkor több mint valószínű, hogy én nyernék.
Ha most így visszagondolok, még soha nem
sírtam ennyit életembe, mint az óta a pillanat óta, hogy beleszerettem,
Cortez-be.
Persze azért akadtak olyan pillanatok
is, amikor repülni tudtam volna a boldogságtól miatta… de sajnos azok a
pillanatok, amely sírva fakasztottak, az sokkal több volt.
Bárcsak,
minden szép és jó lenne! – sóhajtok fel magamban, miközben
a szobámban a tükrömön lévő Cortez Mangát bámulom.
Bárcsak,
eltűnhetne minden rossz és fájdalmas pillanat emléke!
De mint mindig, most is rá kell, hogy
ébredjek, ez nem fog megtörténni. Legalábbis addig biztos nem, ameddig nem
tudom magam túltenni, azon amin Cortez és Arnold miatt mentem keresztül.
Mint legutóbb megtudtam, abban amit
Cortez vágott aznap délután Arnold fejéhez, amikor visszatértek az eltűnt
emlékeim, az mind igaz volt.
Ricsi, Virág és Kinga az utóbbi időben
eléggé kifejtették nekem, és a tudtomra is adták, hogy Arnold soha sem volt az,
akinek én hittem.
A fiú, akiről azt hittem, hogy ismerem,
és hogy a barátom, csak manipulált engem. Bár ez a kifejezést, kissé erősnek
találtam rá, de hát mit tud tenni ilyenkor az ember, két olyan személy ellen,
mint Kinga és Ricsi?
Semmit!
Nekik köszönhetően, és annak, hogy akkor
az, nap délután, fültanúja voltam annak a veszekedésnek, végre felnyílt a
szemem.
Mélységesen és rettentően csalódtam
Arnoldban. Soha nem hittem, hogy ő állna az mögött, hogy Cortez olykor bunkón
viselkedett velem.
De most már tudom. Ő csak azt akarta, tette
és nézte, ami szerinte, és ami neki jó. Soha nem azt, ami nekem lett volna jó.
Nem úgy, mint Cortez.
Persze, jól esett hallani, és tudni,
hogy Cortez meg tudott érteni, és hogy ő csak azt nézte, és hogy számára mindig
az volt a fontos – olykor -, hogy nekem mi lehet a jó. Mint akkor is, amikor a
film és az újság írás helyett, a fotózást választottam. Ő egyet értett velem,
és támogatott is, amit Arnoldról nem mondhattam el.
És, most már nem is akarom elmondani.
Egykoron, még az életem része volt… most már viszont nem az. Véget vetettem az „állítólagos”
barátságunknak, egyszer – s mindenkorra.
És, hogy mi van Cortez-zel?
Bárcsak,
nem lennének ezek a zavaró és fájdalmas emlékek köztünk!
De mindhiába!
Az elmúlt egy hónapot követően, miután „szakítottam”
vele, amennyire csak tudtam, megtartottam vele a kellő távolságot, még akkor is,
amikor ez a döntés fájt, és akkor is, amikor megkaptam érte a többiektől a
szemrehányásokat, a viselkedésem miatt.
Főleg Kingától! Aki mindig a képembe
vágtam, hogy ekkora ostoba vagyok, amiért eldobtam és dobom azt az esélyt, hogy
végre Cortez az enyém lehessen.
Minden egyes Cortez-zel való találkozáskor,
a pillangóim hevesen csapkodni kezdtek a gyomromban. Szerettem volna, ha minden
ugyanott folytatódott volna, ahol az előtt a veszekedés előtt volt.
Számtalanszor kívántam azt, hogy bár ne
kaptam volna vissza az emlékeimet, és hogy helyette Cortezzel lehessek.
De mégsem!
Pedig szeretnék, de úgy érzem, hogy mind
az, ami közénk állt, az mintha nem engedné azt, hogy vele lehessek.
Lehet, hogy csak azért nem merek
Cortez-zel lenni, mert attól félek, hogy miután belelovalnám magam abba, hogy
végre, együtt lehetünk, ő szakít majd velem… vagy csak csupán azért nem, mert
már nem akarok miatta szenvedni tovább.
Lehet, hogy csak el kellene engednem… és
fogadnom azt, hogy ő és én, tulajdonképpen, nem is illünk össze.
Igen! Talán ez lehet a megoldás!
Nem hagyhatom, hogy újra fájdalmat
okozzon nekem! Ahogyan azt sem hagyhatom, hogy továbbra is, kerülnöm kelljen
őt, amikor szóba akarna állni velem, vagy amikor a többiek közös programot
szerveznek.
Ez döntés, bár fáj… és lehet, hogy
ostoba ötletnek tűnik… Kinga szerint biztosan az lenne…
De, az a helyzet, hogy nem tudom, hogy
hihetek –e annak, hogy Cortez, tényleg szeretne engem.
Ha így, lenne, nem hagyta volna, hogy
szenvedjek attól, ahányszor ő megbántott… attól, hogy összejött Vikivel, és még
a szilveszteri csókunk után, is vele maradt… és attól, hogy nem adta tudtomra,
hogy ő éppenséggel haragudott rám a kitalált barát miatt.
De hagyta, és ez a döntésemet csak még
biztossá teszi.
És bár tudom, hogy nehéz lesz majd… de
talán majd jön valaki aki, - még ha, nem is olyan érzéseket fog felébreszteni
bennem, mint amilyeneket Cortez -, kevésbé fog annyi fájdalmat okozni nekem,
mint amennyit… ő okozott…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése