[Antai-Kelemen Ádám (Cortez)]
Amikor hazatértem, olyan voltam, mint
akin átment egy úthenger. Teljesen le voltam taglózva mindattól ami ma délután
történt, és attól, hogy Reni elküldött.
Ha eddig gyűlöltem Neményit, akkor, azaz
érzés, egyáltalán nem volt semmi ahhoz képest, amit a mai nap után érzek vele
kapcsolatban.
Ha most miatta, minden esélyem
odaveszett Reninél, akkor én bizony isten, hogy megölöm.
Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy
mégis mi a francért nem tud leszállni Reniről? A lányról, akit szeretek?
De most komolyan!
Tudja jól, hogy Reni nem érez úgy
iránta, mint ahogyan az ő szeretné, s mint ahogyan én azt korábban gondoltam,
hogy igen. Amit meg kell, hogy valljam, nem mellesleg, még jobb kedvre
derített, amikor pont Reni szájából hallottam azt, amikor közölte vele, hogy ő
a barátságnál többet soha nem érzett nála.
Akkor abban a pillanatban, szinte
madarat lehetett volna fogadni velem… de sajnos a rákövetkezendő percekben,
minden kárörömöm odaveszett, amikor Reni megkért, hogy távozzak, mert egyedül
szeretne lenni.
Legszívesebben ott maradtam volna vele…
de nem akartam ráerőltetni magam, ahogyan semmi mást sem.
Viszont az egyszer már biztos, hogy
igyekszem majd eleget tenni az akaratának, miszerint, nem fogom felhívni őt.
Bízom abban, hogy ő, hamarosan felhív…
és hogy Neményi, nem tett tönkre mindent…
-
Cortez! – nyit be a nagyi a
szobámba, miután bekopogtat. Viszont az arcán a nem régen látott ismerős
kifejezés ül. Teli, s teli aggodalom, és sajnálat. – Reni anyukája hívott az
imént… a kórházból…
-
Hogy? Honnan? – pattanok fel az
ágyamról, egy hirtelen mozdulattal.
-
A kórházból, ugyanis Renire erős
fejfájások törtek, melynek következtében elájult, és kórházba került.
-
Nem! – tiltakozom hevesen,
miközben a cipőmbe, majd a kabátomba bújok bele. – Nem történhetett meg ez! –
motyogom az orrom alatt. – Azonnal oda kell mennem! – mondom határozottan, majd
meg sem várva a nagyi reakcióját, futok le a lépcsőn, ahol a papával ütközöm
össze. – Bocs.
-
Mi történt? És hova rohansz
ennyire? – kérdi, megragadva a karomat.
-
Reni újra kórházba került –
feleli helyettem a már úttól ért nagyi.
-
Majd én, elviszlek, gyertek –
jelenti ki, majd perceken belül már a kórház felé tartunk, mind a hárman.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése