[Antai-Kelemen Ádám (Cortez)]
Meghallva, Reni káromkodását, az arcomon lévő
mosoly még szélesebbé válik, mert tudom, hogy ezt miattam mondta. Lehet, hogy
dühítenie kellene, hogy így reagált rám. Azonban még sem dühít. Sőt mi több,
egy élmény számomra, hogy valamilyen reakciót sikerül belőle kisajtolnom.
Látva az arcomon lévő vigyort, egy grimaszt felém
vetve követi az egymás kezét fogó, Ricsit és Virágot. Az utóbbinak pedig,
mindaddig ameddig a moziig tartunk, be nem áll a szája. Amire én nem is igazán
figyelek. Helyette, az éppenséggel, egy lépéssel lehagyni kényszerülő, Renivel
próbálok lépést tartani, ezzel is idegesítve őt.
Tetszik, hogy még mindig ily könnyen fel tudom őt
idegesíteni, amely régi szokásom is volt, ha éppenséggel rossz kedve volt.
Utáltam, ha sírni kellett látnom őt, de az
helyett, hogy felvidítottam volna, helyette inkább idegesíteni kezdtem. Mert ez
mindig bevált, és mert ilyen voltam én.
A mozihoz érve, Ricsivel előre küldjük a
lányokat, nem kertelve azon, hogy mi álljuk a jegyet és a kaját. Igaz, ez
ellen, mint „szerény” személyem ellen is, Reninek nem tetszett az ötlet.
Azonban ahogyan én sem, úgy Ricsi sem törődött
vele.
Az én szerencsémre, és Reni „szerencsétlenségére”
az én ülő helyem, pont a mellette való helyre szólt, így továbbra is idegesítve
őt, egy gúnyos mosolyt virítok rá, miközben leülök és átadom a neki szánt menüt
és üdítőt.
A film elején minden a legnagyobb rendben volt
velünk, ám amikor a film középére értünk, pontosabban azon részhez, amely már
kezdett volna izgalmas lenni, akkor, Reni mint egy végszóra: hangos chipsropogtatásba
és szürcsölésbe kezd. Amire egy emberként fordulunk felé, Ricsivel, aki az ő
jobbján ült.
-
Most mi van? – néz ránk értetlenül.
-
Talán az, hogy egy kicsit hangos vagy? – érkezik
is a felelet, közvetlenül a hátunk mögött ülő szőke és pink színű hajat viselő
lánytól. (írói megjegyzés: aki nem
egészen pontosan, hasonlít Laura pinkbarbijára, de nyugalom, ennél több
jelenlétet nem fog tartalmazni a karaktere… xD)
-
Téged meg kikérdezett? És, egyáltalán ki a
francot érdekel a te véleményed? – vág is vissza neki, Reni azonnal, majd hogy
aztán neki is megmutassa, hogy egyáltalán nem érdekli, a tekintetét
visszafordítja a filmre, és tovább ropogtat. – Hülye picsa – mormogja az orra
alatt, mire belőlem egy alig halható nevetés tör fel, és ahogyan látom a
Ricsiéből is, aki mind eddig reszkető vállal szemlélte az ismeretlen és az
ismert lány kisebb szóváltását.
Pár másodpercnyi időbe telik csak csupán mire
lenyugszom, és a figyelmemet újra a filmre tudom irányítani, meglehetősen most
már zavartalanul.
Vagy legalábbis ebben reménykedtem és erre is
számítottam, amikor, Reni elfogyasztotta a chipset. Helyette, nem sokkal
később, ropit kezdett el majszolni, amely láttára nem csak, hogy kidülledt, de
mosolygó tekintettel bámultam rá.
Amit rövidesen észre is vett, ugyanis kérdő tekintettel
mered vissza rám.
-
Mi van, már megint? – kérdezi tőlem.
-
Úgy, kb. még meddig szándékozol enni? – felelek
kérdéssel a kérdésére.
-
Nem tudom. Miért?
-
Csak, mert megint hangosan eszel – biccentek a
kezében lévő ropira.
-
Na és? Engem nem zavar, így mást se zavarjon –
vonja meg a vállát, majd aztán kínálva, felém nyújtja a ropis zacskót. – Kérsz?
-
Aha. Kösz – bólintok, és kiveszek két darab sós
pálcikát a zacskóból.
-
Colát? – mutatja fel az eddig mellette lévő
üdítős poharat. – Vagy, már nem szereted? – kérdezi felhúzott szemöldökkel.
-
Szerinted? – kérdezek vissza, és válaszra se
méltatva, elfogadva tőle a Colát, kiveszem a poharat a kezéből, amelyből
időközben ő kiveszi a szívószálat.
Csak úgy, mint régen – jut az
eszembe, ez a mostani gesztus, ami hasonlít a régi szokásunkra, amikor még
barátok voltunk.
-
Ez most jól esett – mondom, miután kiürítem a
pohara tartalmát, és amit vissza is adok neki.
-
Te! – mutat rám, vádlón. – Te megittad mind, ami
benne volt?
-
Igen? – mosolygok rá félszegen.
-
Te… ó-hogy… rendben. Ezért, jössz nekem még egy
Colával – mondja, felhúzva az orrát.
-
Rendben – felelem, és tovább nézem a filmet,
amelyet ezután már, tényleg zavarmentesen végig tudok nézni.
Viszont, hiába van a tekintetem a képernyőn, ha a
gondolataim egyáltalán nem is a film körül járnak, ha nem éppenséggel a
mellette ülő lányon. Aki hiába próbál nem úgy viselkedni, mint ahogy régen, még
sem tud igazán elszokni a régi szokásoktól.
Utalok itt, a zavargós jeleneteire, amit a film
közben tett.
Utalva arra, hogy nem törődik a rá förmedőkre,
akiket zavar a ropogtatásával és a szürcsölésével… és utalva arra, hogy most
sem tudott ellenállni annak a késztetésén, hogy engem meg nem kínált volna.
Régen is így volt, ahogyan most… és ennek
megtörténések nyomán, azt hiszem, most már biztosabban reménykedhetem abban,
hogy minden ugyanúgy lesz, mint régen…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése